CBD hatásai a szervezetben – tippek a jobb felszívódáshoz

CBD hatásai a szervezetben – tippek a jobb felszívódáshoz

CBD hatásai a szervezetben – tippek a jobb felszívódáshoz

kannabidiolt, vagyis a CBD-t, ma már egyre többen használják az egészségük támogatására vagy bizonyos problémák kezelésének természetes kiegészítőjeként - például stresszcsökkentésre, alvásminőség javítására vagy a regeneráció támogatására. Azonban pont úgy, ahogy a gyógyszereknél vagy a vitaminoknál, a CBD-nél sem mindegy, hogy miként kerül be a szervezetünkbe - legalábbis, ha maximalizálni akarjuk a felszívódást, és így a CBD hatásai-t.

A megfelelő adagolási mód és a biohasznosulás javítására irányuló erőfeszítések ugyanis nagy szerepet játszhatnak abban, hogy végül a CBD beválik-e számunkra vagy sem. Ebben a bejegyzésben most összefoglaltuk a legfontosabb tudnivalókat!

Alapfogalmak tisztázása: biohasznosulás

A CBD felszívódása akkor maximalizálható a legjobban, ha egy kicsit jobban megértjük a szervezetben zajló folyamatokat. A biohasznosulás egy fontos fogalom ezzel kapcsolatban, hiszen ez mutatja meg azt, hogy az adott vegyületből (jelen esetben a CBD-ből) mekkora mennyiség jut be ténylegesen a véráramba.

Egy gyakorlati példával élve: míg például egy intravénásan adott gyógyszer biohasznosulása közel 100% (hiszen azonnal a véráramba jut), addig a szájon át bevett készítményeknél ez általában lényegével alacsonyabb a lebontási folyamatok miatt.

Mindezek mellett természetesen a szervezet egyéni adottságai, például az anyagcsere és az emésztés milyensége is befolyásolják a CBD hatékonyságát, azonban erről majd egy később bejegyzésünkben írunk. Lássuk hát, mit tehetsz általánosságban azért, hogy a CBD biohasznosulását fokozni tudd!

Tippek a CBD jobb felszívódásához

Részesítsd előnyben a nyelv alatti (szublingvális) bevitelt

A CBD olajok egyik legelterjedtebb alkalmazási módja a nyelv alá cseppentés, és ez nem véletlen: így ugyanis a CBD nagy része közvetlenül a véráramba juthat - ezzel csökkentve annak az esélyét, hogy a különböző enzimek és vegyületek lebontsák azt a szervezetben.

Ehhez cseppentsük a CBD olajat a nyelvünk alá, majd tartsuk ott körülbelül 30-60 másodpercig. Ezt követően lenyelhetjük vagy kiköphetjük azt - a preferenciáinknak megfelelően.

Fogyaszd zsíros ételekkel

Mivel a CBD egy zsírban oldódó vegyület (lipofil), ezért ha zsírokkal (lipidekkel) együtt kerül be a szervezetbe, akkor könnyebben és nagyobb arányban szívódik fel. A Minnesota Egyetem kutatói például megállapították, hogy a fél órával a zsíros ételek fogyasztását követően bevett CBD majdnem ötször jobban hasznosult a szervezetben.

Ezek az eredmények tehát arra utalnak, hogy a CBD lipidekkel (zsírokkal) való bevitele elősegítheti a nyirokrendszeren keresztüli felszívódást, ami javítja a CBD biohasznosulását. Érdemes azonban olyan ételeket választani, amelyek egészséges zsírokat tartalmaznak, mint például az avokádó, a diófélék, az olívaolaj vagy az MCT olaj.

Egyébként a Cannada CBD termékei is ilyen egészséges hordozóolajokat tartalmaznak: így például göcseji kendermagolajat, tökmagolajat és szezámmag olajat, valamint Bock kékszőlőmag olajat.

Kombináld más étrend-kiegészítőkkel vagy gyógyhatású növényekkel

Számos olyan hétköznapi étel és gyógyhatású növény van, amely segítheti a CBD biohasznosulását. A kurkuma és a feketebors kombinációja például különösen előnyös lehet, mert egyrészt egymás hatását fokozzák (a feketeborsban található piperin növeli a kurkumin felszívódását), másrészt támogatják a CBD hasznosulását is.

Mindezek mellett a gyömbér vagy a ginzeng is potenciálisan hozzájárulhatnak a jobb felszívódáshoz, hiszen javítják a vérkeringést, serkentik az emésztést és antioxidáns hatásuk révén támogathatják a sejtek védelmét.

Válassz széles spektrumú CBD termékeket

A széles spektrumú CBD olajok preferálása előnyösen hathat a felszívódásra és így a CBD hatásai-ra: ennek az az oka, hogy a kannabisz növényben jelen lévő egyéb kannabinoidok és terpének úgynevezett "társas hatást" válthatnak ki, amely azt jelenti, hogy fokozhatják egymást hatását.

Vedd figyelembe a bevétel időzítését

Bár ez nem közvetlenül a felszívódáshoz kapcsolódik, a CBD olaj hatását az is befolyásolhatja, hogy a nap mely szakában alkalmazzuk - főleg, ha egy konkrét probléma kezelésének természetes kiegészítőjeként szedjük.

Sokan a reggeli órákban fogyasztják, hogy támogassák a napi fókuszt és a stresszkezelést, míg mások inkább este, lefekvés előtt használják, hogy elősegítsék a pihentető alvást. Nincs univerzális szabály, de érdemes kipróbálni, hogy a saját céljainkhoz és életmódunkhoz melyik illeszkedik legjobban.

 

Forrás:

Útmutató a CBD felszívódásának fokozásához

CBD használati útmutató: Minden, amit tudni kell a kannabisz egyik leggyógyhatásúbb vegyületéről

A zsír növeli a kannabinoid-szintet a vérben

Cannabidiol Oil Ingested as Sublingual Drops or Within Gelatin Capsules Shows Similar Pharmacokinetic Profiles in Healthy Males

Vissza a blogba